take me away...

HELP!

Bajban vagyok! Egyre inkább megnehezítem a saját életem. Nőtt a nyomás, és én összeomlottam. Csak úgy képes vagyok bármin elsírni magam, azt bántom, akit nem kellene, egyre kevésbé tudom magam normálisan kifejezni, és már felmerült bennem, hogy lehet, hogy segítségre lenne szükségem. Eddig azt hittem megúszom, de nem megy. Valahogy sikerült magam rendben tartanom, de most nem megy. Nehéz és rossz így! Olyan hangulatingadozásaim vannak, amelyek már valóságos fájdalmat okoznak! Nem tudok semmit csinálni, nem tudok koncentrálni!

*HELP ME!!!*

Depresszió

A közöny és az önsajnálat mély bugyraiból üdvözöllek most téged kedves utazó, ki megálltál elolvasni eme apró szösszenetet.
"De miért kell ezt tenned?"-cseng még mindig a fülemben. "Én mindent megteszek érted."-igen... "Szeretlek..."-és megfordul, és kimegy. Nekem meg összeszorul a gyomrom. Gondolkodnom kell...

mélyen

Azóta se verem ki a fejemből... Amita azok a "vicces" videók mentek, nem szünnek a képek, az emlékek, a fájdalom. de főleg egy, amikor egy részeg estéljén kijött a szobából, és anyu sírt. 3 éves voltam körülbelül, de még 18 év után is a fülembe cseng: "Ez is miattad volt"... Majd szépen sorra jön elő a többi, és már nem küzdhetek a könnyeimmel...

"Boldog" gyerekkorom emlékei...

Mennyire utálom az embereket, akik ezek után még belém akarják beszélni, hogy anyám miatt ment tönkre a házasság, amikor én könyörögtem, hogy nem bírom már továb... Milyen lehetett, ha 8 évesen már a válásért rimánkodtam? Mert olyan "jó" volt egy szobában lakni anyuval, hallani, amikor a dühöst részeg a fejünk felett tombol, találkozni vele nap mint nap és végignézni ahogy süllyed egyre mélyebbre és mélyebbre... Összeszedni részegen az esőben ősszel, mikor vérzik a feje és felcipelni a szomszéddal a lépcsőn... 11 évesen. De igazuk van, minek is panaszkodok? Hisz én rendbehoztam az életem, eltartom magam, dolgozok! De akkor is az apám, és egyre többször kérdezgetik, mi van vele, hol van, hogy van, én meg válaszolni se tudok, mert nincs pénzem felhívni, rá meg várhatok, hogy egyszer is megkérdezze mi van velem. Majd karácsony után megmondom...

letelt ez a nap is

Vége a mai munkanapomnak. Volt ma munkám, kerestem is, és nem is végeztem, legalább marad valami holnapra is. Rájöttem, hogy nekem csak a felkeléssel és a buszozással van bajom, ezt leszámítva szeretek itt lenni! Jó munkám van, szeretem csinálni! Van meleg teám, jó környezetem, nem túl megerőltető feladatom, mi kellhet még nekem?

/*eszébe jut, hogy azért örülne ő több pénznek, meleg kajának, vagy csak egy tábla Milka csokinak is, a takarójának, a párnájának...stb...*/

Eszembe jutott egy érzés...még régről. Pandrás mutatott egy filmet itt ott amott, amiről eszembe jutott egy munkavédelmis óra, amin filmet néztünk... az az érzés, amikor megfogta a kezem. Egy bizsergés futott akkor végig rajtam, ez futott végig most is. Mással is megesik néha, hogy nem a pillanat, ami előjön, hanem maga az érzés?

/*szürcs...meleg kamillatea*/

Nem szabadna hagynom, hogy csak az érzéseim befolyásoljanak, meg kellene találnom végre az egyensúlyt, de még nem mindig megy... illetve gyakrabban nem megy... ;) Megesik ez a legjobb családban is!

/*elgondolkodott fejet vág*/

A gondolataim is csak ugrálnak most, kicsit szerteszétszórt lettem, vagyok, maradok... :D

/*elégedetten vigyorog, furán néznek rá*/

Tanulnom kellene végre! November közepén vizsgáim vannak!

/*felszisszent, csúnyán néznek rá, mert egy irodában van, nem reagál, csak nekiáll motoszkálni az asztalnál, mintha készülődne hazamenni*/

egy idióta vagyok

Összecsaptak a hullámok a fejem felett... Lassan jönnek a vizsgáim, dolgoznom kell/ene, de fáradt vagyok. A napjaim összefolynak, minden olyan fura lett. Néha úgy érzem magam, mintha belekényszerítettek volna egy 40 éves bőrébe, mintha már évek óta házasságban élnék (kb 10-20 éve), és minden olyan szürke körülöttem. Nem tudok eljárni sehova, nem tudok programokat tervezni magamnak, mert egyszerüen képtelenség mindent megtartani. Néha csak arra vágyok, hogy had aludjak egy kicsit, csak még 5 percet...de nem lehet! Anyukámat akarom!!! :'(

ez a szerelem... (ópium-Péterfy Bori)

Nézegettem a blogom. Hát ez egy szar. De most komolyan! Emlékszik még valaki a legrégebbi blogomra? Mily' szép öngyi idők is voltak azok... Annak legalább volt hangulata. De ennek már semmi!!!